Transcription
Yuval Noah HarariSAPIENSAz emberiség rövid története Animus 2015
Előszó a magyar kiadáshozE kötet szerzője különös történész.Kollégáinak többsége elfogadja, hogy egy időben és térbenkorlátozott szakterület specialistájának tekintsék – vagyis azt, hogyminél szűkebb témáról kell minél többet tudnia. Sokan azt vallják,hogy korunkban nem lehetséges „nagy szintéziseket” írni. Szerzőnkazonban alighanem egyetért Norman Daviesszel, aki így fogalmazottEurópa története című kötetének bevezetőjében: „Bármilyen léptékűtörténelmet lehet írni. Összefoglalhatja valaki a világegyetemtörténetét egyetlen oldalon, vagy a kérész életciklusát negyvenkötetben.” Persze csak akkor, ha meg tudja győzni olvasóit, hogyírása érdemes a figyelmükre. Yuval Noah Harari a lehető legnagyobbtémát választotta. Ha nem is egyetlen oldalon, de egyetlen kötetbenismerteti és elemzi nemcsak az emberi faj múltjának, hanemjelenének és jövőjének legfontosabb problémáit is. Az olvasókatpedig sikerült meghódítania, hiszen könyve Brazíliától az EgyesültÁllamokon át Kínáig felkerült a bestsellerlistákra.Az 1976-ban született izraeli történész az Oxfordi Egyetemendoktorált, s korábban három könyvet írt a középkori és újkorihadtörténet tárgykörében. Jelenleg a Jeruzsálemi Héber Egyetemtörténelmi tanszékének munkatársa. Bár főleg a középkoritörténelemről tart előadásokat, érdeklődési köre kiterjed a történelemés az etika, valamint a történelem és a biológia kapcsolataira is. Ekötetből pedig az is kiderül, hogy jól ismeri az ökológia, az etológia, agenetika, az őstörténet, a régészet, a közgazdaságtan, azooarcheológia és még ki tudja, hány szakterület rtetőkönyvegondolatébresztő és szellemes olvasmány. Szerzője nemcsakHammurapi, Buddha, Jefferson és Hitler híres megállapításait elemzifigyelmesen, hanem fontos következtetéseket von le még nkreklámszövegeiből is. A világtörténelmi hírességek mellett szívesenhivatkozik olyan képzeletbeli hősökre is, mint a Mátrix című filmfőszereplői, a Terminátor, Harry Potter, Rambo és Homer Simpson.
Összetett problémák megvilágítása, bonyolult elméletek érthetőbbététele céljából Harari olykor kifejezetten mulatságos és abszurdkérdéseket tesz fel. Mi lenne, ha összeterelnénk több ezer csimpánztaz Egyesült Nemzetek székházában? Tesznek-e valamit a csigák aglobális csigaközösségért? Mi történne, ha a kínai tankokbegurulnának a Los Angeles-i Sunset Boulevard-ra? Hogyan kezeltevolna házasságának válságát egy óegyiptomi férj? Vajon Babilonbavitte volna bevásárolni feleségét, vagy megépítette volna neki azt apompás sírboltot, amelyre az asszonyka mindig vágyott? Mit tettvolna Mubarak, ha zseniális politológusok és komputermágusokközlik vele 2010-ben, hogy egy év múlva forradalom tör kiEgyiptomban? (Természetesen mindent elkövet, hogy elkerülje afelkelést, s ha ez sikerül neki, a forradalom elmaradása utánalaposan megbünteti a tudósokat, akik lám, nem voltak képesekmegjósolni a jövőt. És szerzőnk máris levonja a forradalomtörténetitanulmányok egyik legfontosabb következtetését: a forradalmakmegjósolhatatlanok, hiszen az előre látható forradalom nem tör ki,mert megakadályozzák.)Harari szellemes megállapítása szerint nem az ember háziasítottaa búzát, hanem inkább a búza az embert, hiszen a homo sapiensazóta lakik házakban, mióta áttért a gabonatermelésre. Könyve egyikfejezetében átírja az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat leghíresebbmondatait – kizárólag a biológia tudományának eredményeit tartvaszem előtt. Egy másik fejezetben pedig elmagyarázza, hogyankellene pályázatot fogalmazniuk a tehenek hangulatát vizsgálgatótudósoknak, ha a siker reményében szeretnének egymilliárd dollároskutatási támogatásért folyamodni. Az elemzéseket megragadóanekdoták teszik emlékezetessé. (A magam részéről azon nevettemlegjobban, amit az öreg amerikai indián üzent Armstrong és Aldrinközvetítésével a holdlakóknak.)Talán e példákból is látható, hogy szerzőnk nem „hagyományos”világtörténelmet írt, melyben hemzsegnek az adatok és az évszámok.Ő az emberiség történelme legjelentősebb fordulatainak okaira éskövetkezményeire összpontosít, s ezeket mutatja be a tudománylegmodernebb eredményei alapján – közérthetően és olykorkifejezetten játékos kedvvel.
A világtörténelmet bemutató kötetek egymást követő fejezeteiáltalában egyre kisebb korszakokat ismertetnek, egyre nagyobbterjedelemben, mintha az őskor és az ókor nem lenne más, mint rövidbevezető a későbbi korok történetéhez. E kötet szerzője azonban úgyvélekedett, nem szabad elvetnünk hatvan-hetvenezer évet avilágtörténelemből, arra hivatkozva, hogy az akkor élt embereksemmi fontosat nem csináltak. Ezért jelentős terjedelemben ismertetiaz őskor legfontosabb fejleményeit, a kognitív forradalmat, a férfi-nőimunkamegosztást, az élelemtermelésre való áttérést és azt afolyamatot, melynek során az ősember ökológiai sorozatgyilkossávált. Szellemes megállapítása szerint a kőkorszakot inkábbfakorszaknak kellene neveznünk, hiszen az ősi vadászó-gyűjtögetőembernek sokkal több eszköze készülhetett fából, mint kőből. Amezőgazdasági forradalmat „a történelem legnagyobb csalásának”nevezi, hiszen nem eredményezett sem jobb étrendet, sem kevesebbmunkát, mint a gyűjtögető és vadászó életmód. A pénz pedig szerintea legteljesebb „emberi tolerancia” megvalósulása, hiszen mindenkulturális szakadékot képes áthidalni.Harari olyan kérdéseket tesz fel, melyeket ritkán találhatunk megmás történelemkönyvekben. Vajon hogyan alakult volna a civilizáció,ha több emberfaj is fennmarad bolygónkon a homo sapiensen kívül?Mi a valódi különbség férfi és nő között biológiai és kulturálisszempontból? Nem tekinthetők-e a különböző kultúrák mentálisparazitáknak, melyeknek az ember csupán akaratlan gazdateste?Vajon a jó házasság okozza a boldogságot, vagy éppen ellenkezőleg,a boldogságra való képesség teszi lehetővé a jó házasságot? Akötetből olyan új (vagy régi, de kevésbé közismert) fogalmakkalismerkedhetünk meg, mint a pletykaelmélet, a képzeletbelivalóságok, az elképzelt rendek, az interszubjektivitás, a szingularitásés a luxuscsapda. Ez utóbbi „csapda” az, amely újra meg újra elhitetiaz emberrel a történelem során, hogy a keményebb munkakövetkeztében majd jólét és biztonság vár rá, holott a luxushamarosan alapszükségletté válik, s új feladatokat, munkát éskötelezettségeket von maga után. Szerzőnk még a halhatatlanság ésa nemhalandóság különbségeire is felhívja a figyelmet, smeggyőzően bizonyítja be, hogy a halál legyőzésének
következménye a düh, szorongás és boldogtalanság soha nemtapasztalt elhatalmasodása lenne.A kötet igen sok elavult történelmi elképzelést cáfol. Semmibizonyíték arra, hogy az ősember harmóniában élt volna atermészettel, mint ahogy arra sem, hogy a homo sapiens egyreintelligensebbé vált az évezredek során. Ne gondoljuk, hogy atörténelem forradalmait a nélkülözés okozta, mint ahogy azt sem,hogy bármilyen emberi tevékenység „természetellenes”. Változatlankultúrák még ökológiailag stabil környezetben sincsenek, a kultúraállandóan módosul, átalakul. Az egyistenhit tulajdonképpenmonoteista, dualista, politeista és animista örökségekből tevődikössze. Az európaiak gyarmatbirodalmainak számos érdemük is volt,oly gyakran emlegetett „bűneik” mellett. A rabszolga-kereskedelemértpedig nem a rasszista ideológia, hanem egyszerűen a piactörvényszerűségei voltak felelősek. Néha sajnálkozunk anemzetállamok függetlenségének 20. században tapasztalhatócsökkenése miatt, de megfeledkezünk arról, hogy ennek afolyamatnak köszönhetjük a háborúk számának jelentőscsökkenését. A statisztikák pedig arra a különös tényrefigyelmeztetnek, hogy a 2001. szeptember 11-i támadások óta sokkalnagyobb esély van arra, hogy öngyilkosság következtében veszítjükel életünket, mint arra, hogy egy terrorista, egy katona vagy egybűnöző közreműködésével.Harari könyvéből számtalan további különös kérdésre kaphatunkválaszt. Például arra, hogy hány személyt tud a legtöbb emberalaposabban megismerni? Léteznek-e „nemzeti” konyhák? Miértfalnak az emberek magas kalóriatartalmú ételeket, amelyek nemtesznek jót az egészségüknek? Hogyan vonhatta maga után fajunkkollektív erejének növekedése az egyének egyre több szenvedését?Lehet-e kizárólag erőszakkal fenntartani egy „elképzelt rendet”? Éshogyan lehet rávenni az embereket, hogy higgyenek az effélerendben? Mi akadályozza meg, hogy felismerjék az életüket szervezőrend elképzelt voltát? Miért van szükség igazságtalandiszkriminációkra a komplexebb emberi társadalmakban? Miért váliknagy valószínűséggel újra áldozattá a történelem során az, akiegyszer már áldozat volt?
A szerző azt is nyíltan közli olvasóival, ha a tudomány még nemtud választ adni valamire. Őszintén bevallja, fogalmunk sincs, minekköszönhető az emberi agy evolúciója az elmúlt kétmillió év során.Nem tudunk semmit az ősember vallásáról, mint ahogy arra akérdésre sem tudunk megnyugtató választ adni, hogy miért tettekszert vezető szerepre a férfiak valamennyi emberi társadalomban.Harari joggal hangsúlyozza, hogy a tudományt éppen a tudatlanságelismerése serkentette – és ezért van valami költői igazság abban,hogy az európaiak szemében új kontinenst a 16. század elején nemarról nevezték el, aki felfedezte, hanem arról, aki ki merte mondani,hogy ezt a kontinenst még nem ismerjük.Múltunk áttekintése után a szerző elgondolkodtató képet vázol feljelenünkről is. Elismeri a modern állam és az államok szövetségeinekrendkívüli eredményeit, s ennek tulajdonítja, hogy az emberiségvégre „megszegte a dzsungel törvényeit”. A mai ember mégis„idegesen járkál fel s alá a mennyország kapuja és a pokol küszöbeközött”. Harari kiválóan mutatja be, hogyan tesz fel A keresztapacímű film főszereplőjéhez illő, „visszautasíthatatlan ajánlatokat” a piacés az állam az egyénnek, s milyen ellentmondásoskövetkezményekkel járt az egyén felszabadulása a régi közösségekuralma alól. Mai világunk legtöbb ünnepe például bevásárlásialkalommá vált, s a társadalom vad fogyasztással bizonyítja beönmagának, hogy nemzeti hősei nem haltak meg hiába. És honnantudjuk, hogy a felfokozott fogyasztás következtében megkapjuk aparadicsomot? – teszi fel a kérdést Harari. „Hát láttuk a tévében.”Még a szülő és gyermeke kapcsolatának megváltozása sem kerüliel szerzőnk figyelmét. Bár a szülői hatalom és tekintély soha nemlátott mértékben visszaszorult, a társadalom szemében mégis a szülőfelel a gyermek minden botlásáért. Hogy lehetséges ez? Hát csakúgy, hogy „az embereknek bámulatos képességük van arra, hogyellentmondásos dolgokat elhiggyenek”. Harari azt is közli velünk,miért szeretjük annyira a Mary Shelley által megalkotott Frankensteinmítoszát, amelyet oly sok műalkotásban újra meg újra felidézünk.Minden bizonnyal azért, mert azt a megnyugtató érzést közvetítiszámunkra, hogy mi vagyunk minden lények legjobbjai, és nem lehetnálunk jobbakat teremteni. Csak az a probléma, hogy ez amegállapítás a génsebészet fejlődésével egyre tarthatatlanabbá válik.
A kötet vége felé Harari így ír: „A legtöbb történelemkönyv a nagygondolkodók eszméire, a harcosok bátorságára, a szentek jóságáraés a művészek kreativitására koncentrál. Sokat mesélnek ásáról,birodalmakfelemelkedéséről és bukásáról, technológiák felfedezéséről éselterjedéséről. Semmit sem mondanak azonban arról, hogy mindezhogy hatott az egyének boldogságára és szenvedésére. Ez atörténelem megértésének legnagyobb hézaga. El kellene kezdenünkkitölteni.”Szerzőnk el is kezdte ezt könyve utolsó előtti fejezetében, aholfelteszi az alapkérdést: boldogabb-e őseinél a mai ember?Megnyugtató válasz aligha adható e kérdésre. Harari meggyőzőenmutatja be, hogyan ássa alá a reklámipar és a tömegmédia a világelégedettségtartalékait. Mi a boldogság? Erre két választ is ad. Azelső így szól: „A boldogság. az, ha az ember az életét a magaegészében értelmesnek látja.” A tudomány kegyetlenebbszakkifejezéseivel élve azonban ez a mondat így hangzik: „Aboldogság. az élet értelmével kapcsolatos személyes téveszméinkösszehangolása az uralkodó kollektív téveszmékkel.” Nehéz ezzelvitába szállni.Harari arra is képes, hogy a filozófia kérdéseire egyszerűválaszokat adjon. Miért is tanulmányozzuk a történelmet? Nem a jövőmegismerése reményében, mert ez lehetetlen. Egyszerűenlátókörünk szélesítése céljából, s annak a felismerésnek azelterjesztésére, hogy a világ elrendezése lehetne másmilyen.Szabad-e az ember? Szerzőnk szerint a földrajzi, biológiai ésgazdasági körülmények korlátokat állítanak fel, de ezek bővenhagynak helyet meglepő fejleményeknek. Válasza egybecseng Alexisde Tocqueville válaszával, aki így írt Az amerikai demokrácia címűkönyvében: „Az isteni gondviselés az emberi fajt nem alkotta semteljesen függetlennek, sem teljesen rabszolgának. Igaz, mindenembernek kijelölt egy végzetes kört, melyből ki nem léphet; ám sajáttág terükön belül az emberek hatalmasok és szabadok; s a népeknemkülönben. Napjaink nemzetei nem kerülhetik el, hogy köreikenbelül a létfeltételek egyenlővé ne váljanak; de az már rajtuk áll, hogyaz egyenlőség a szolgaság vagy a szabadság, a tudás vagy a
műveletlenség, a felvirágzás vagy a nyomor felé vezeti-e őket.” (Azamerikai demokrácia. Bp., 1993, Európa Kiadó, 991-992. o.)A kötet utolsó mondatai arra utalnak, hogy a homo sapiens, azegykori jelentéktelen állat „immár az istenné válás szélén áll, aküszöbén annak, hogy megszerezze nem csak az örök ifjúságot, de ateremtés és a pusztítás isteni hatalmát is”. De vajon „van-e bármiveszélyesebb az elégedetlen és felelőtlen isteneknél, akik azt semtudják, hogy mit akarnak?” Leszek Kolakowski lengyel filozófus ishasonló gondolatot fogalmazott meg a marxizmus főbb áramlataitbemutató kötete utolsó oldalán: „Az emberiség ön-istenítése,amelynek a marxizmus volt a filozófiai kifejeződése, ugyanúgyfejeződött be, mint valamennyi efféle kísérlet, legyen akár egyéni,akár kollektív: csak az emberi alárendeltség komédiába illő vonásaittudta feltárni.” (Main Currents of Marxism. New York, 2005, yonisegybecsengenek legnagyobb filozófusaink véleményével. Ezt magaHarari is elismerte: „A próféták, költők és filozófusok márévezredekkel ezelőtt rájöttek, hogy megelégedni azzal, amink van,sokkal fontosabb, mint többet szerezni abból, amit akarunk. Mégis jódolog, amikor a modern kutatás – számokkal és táblázatokkalmegtámogatva – ugyanarra a következtetésre jut, mint őseink.”Mi is pontosan ezzel az érzéssel olvashatjuk ezt a kiváló kötetet.Hahner Péter
Édesapám, Shlomo Harari szeretett emlékénekELSŐ RÉSZA kognitív forradalom
Első fejezetEgy jelentéktelen állatMintegy 13,5 milliárd éve, a ma ősrobbanásként ismert eseménysorán létrejött az anyag, az energia, az idő és a tér. Univerzumunkezen alapelemeinek története a fizika.Megjelenésük után mintegy 300 ezer évvel az anyag és az energiaösszetett struktúrákká, úgynevezett atomokká kezdett összeállni,melyek később molekulákba csoportosultak. Az atomok, molekulákés kölcsönhatásaik története a kémia.Nagyjából 3,8 milliárd évvel ezelőtt egy Föld nevű bolygónbizonyos molekulák elkezdtek különösen nagy és bonyolultszerkezeteket, úgynevezett organizmusokat alkotni. Az organizmusoktörténete a biológia.Körülbelül 70 ezer évvel ezelőtt a Homo sapiens fajba tartozóorganizmusok még bonyolultabb szerveződésekké, úgynevezettkultúrákká kezdtek formálódni. A kultúrák ezt követő fejlődése atörténelem.A történelem folyamatát három fontos forradalom alakította.Mintegy 70 ezer éve a kognitív forradalom indította be. Aztán úgy 12ezer éve felgyorsította a mezőgazdasági forradalom. A tudományosforradalom, amely csupán 500 éve vette kezdetét, talán véget is vet atörténelemnek, és útjára indít valami egészen mást. Ez a könyvannak a történetét beszéli el, hogy miként hatott ez a háromforradalom az emberekre és a többi organizmusra.Már jóval a történelem előtt éltek emberek. A modern emberrenagyon hasonlító állatok körülbelül 2,5 millió évvel ezelőtt jelentekmeg. Számtalan nemzedéken át azonban egyáltalán nem lógtak ki atömérdek más organizmus sorából, amelyekkel élőhelyükönosztoztak.Ha 2 millió évvel ezelőtt kirándulást tettünk volna otolhattunkvolna:csecsemőjüket aggodalmasan dédelgető anyák, a sárbangondtalanul játszadozó gyerekek; a társadalmi előírások ellen
lázadozó indulatos fiatalok, és törődött öregek csoportjába, akikcsupán nyugalomra vágynak; és voltak még mellüket verő macsók,akik a helyi szépségeket igyekeznek lenyűgözni, és bölcs, öregmátriárkák, akik már mindent láttak. Ezek az ősi emberek szerettek,játszottak, barátságokat kötöttek, és versengtek a rangért és ahatalomért – de ugyanezt tették a csimpánzok, páviánok és elefántokis. Nem volt bennük semmi különleges. Senki sem sejtette,legkevésbé maguk az emberek, hogy leszármazottaik egyszer majd aHoldon sétálnak, széthasítják az atomot, megfejtik a genetikai kódotés történelemkönyveket írnak. A legfontosabb tudnivaló a történelemelőtti emberekről, hogy jelentéktelen állatok voltak, semmivel nemgyakoroltak nagyobb hatást a környezetükre, mint a gorillák, aszentjánosbogarak vagy a medúzák.A biológusok fajokba sorolják az organizmusokat. Az állatokatakkor tekintik egy fajba tartozónak, ha képesek egymássalszaporodni, és termékeny utódot nemzeni. A lovak és a szamarakegy nem túl régi közös őstől származnak, és sok közös fizikaijellemzővel rendelkeznek. Párosodnak is egymással, ha ráveszikőket erre – utóduk, az öszvér azonban meddő. A szamár DNS-énekmutációi ezért soha nem kerülnek át a lóba, és megfordítva. A kétféleállatot ezért két külön fajnak tekintjük, amelyek eltérő evolúciós útonjárnak. Ezzel ellentétben egy bulldog és egy spániel külsőre nemhasonlít egymásra, de egyazon fajhoz tartoznak, azaz DNS-készletüklehetővé teszi termékeny utód nemzését. Boldogan szaporodnakegymással, kölykeik pedig más kutyákkal, további kölyköket hozvalétre ezzel.A közös ősből kifejlődött fajokat nemekbe soroljuk. Az oroszlánok,tigrisek, leopárdok és jaguárok a Panthera nemhez tartozó különbözőfajok. A biológusok kéttagú latin névvel címkézik fel azorganizmusokat, előbb a nemet, majd a fajt nevezik meg. Az oroszlántudományos neve például Panthera leo, vagyis a Panthera nembetartozó leo faj. Feltehetőleg mindenki, aki ezt a könyvet olvassa,Homo sapiens – vagyis a Homo (ember) nem sapiens (gondolkodó)fajához tartozik.A nemek családokat alkotnak, például a macskafélék (oroszlánok,gepárdok, házi macskák), a kutyafélék (farkasok, rókák, sakálok),vagy az elefántfélék (elefántok, mamutok, masztodonok) családját.
Egy család minden tagjának vérvonalát egy alapítóhoz lehetvisszavezetni. Például minden macskaféle, a legkisebb házi cicától alegfélelmetesebb oroszlánig egy közös őstől származik, amelykörülbelül 25 millió évvel ezelőtt élt.A Homo sapiens is egy családhoz tartozik. Ez az elcsépelt tényvalaha a történelem egyik legjobban őrzött titka volt. A Homo sapienssokáig jobban szerette magát az állatoktól elkülönítve,családjavesztett árvaként szemlélni, akinek se testvérei, seunokatestvérei, de legfőképpen szülei nincsenek. Csakhogy nem eza helyzet. Tetszik vagy sem, egy nagy és meglehetősen zajos családtagjai vagyunk, az emberféléké. Legközelebbi ma élő rokonaink pediga csimpánzok, gorillák és orangutánok. A legeslegközelebbiek acsimpánzok. Úgy néz ki, hogy csupán 6 millió évvel ezelőtt egynőstény majomnak két lánya volt. Egyikük lett a csimpánzok őse, amásik pedig a mi nagyanyánk.
Csontvázak a szekrénybenA Homo sapiens egy még nyugtalanítóbb titkot is rejtegetett. Nemcsupán bőséges számú civilizálatlan unokatestvérrel rendelkezünk;valaha bizony volt jó pár testvérünk is. Korábban úgy gondoltunkmagunkra, mint az egyetlen emberekre, mivel a legutóbbi tízezerévben valóban a miénk volt az egyetlen emberi faj. Az ember szóvalódi jelentése azonban „a Homo nemhez tartozó állat”, és ennek anemnek valamikor több faja is volt a Homo sapiens mellett. Sőt, mintazt majd ennek a könyvnek az utolsó fejezetében is látjuk, lehet,hogy a nem túl távoli jövőben majd ismét nem sapiens fajúemberekkel kell versengenünk. Ezt tisztázandó a Homo sapiensegyedeinek jelölésére gyakran a sapiens szót fogom használni, mígaz ember megnevezéssel a Homo nem minden tagját illetem.Az emberek először Kelet-Afrikában fejlődtek ki 2,5 millió évvelezelőtt, a majmok egy korábbi, Australopithecus nevű neméből,amely név jelentése „déli majom”. Körülbelül 2 millió éve néhányanezek közül az ősi emberek közül elhagyták szülőföldjüket, hogyátkeljenek és letelepedjenek Észak-Afrika, Európa és Ázsia hatalmasterületein. Mivel Észak-Európa behavazott erdeiben mástulajdonságok szükségeltetnek a túléléshez, mint Indonézia párállódzsungeleiben, az emberi populációk különböző irányokba fejlődtek.Ennek eredménye több különböző faj lett, amelyek mindegyikefenséges hangzású latin nevet kapott a rekHomoneanderthalensisszé, (Neander-völgyi emberré) fejlődtek, akiketáltalában csak Neander-völgyiekként emlegetünk. A Neandervölgyiek testesebbek és izmosabbak voltak, mint mi, sapiensek, ésalkalmazkodtak a jégkorszaki Nyugat-Eurázsia hideg klímájához.Ázsia keleti területeit a Homo erectus („felegyenesedett ember”)népesítette be, aki közel 2 millió évig maradt fenn, mind ez idáig alegtovább az emberi fajok közül. Nem valószínű, hogy a mi fajunkmegdöntené ezt a rekordot. Az is kétséges, hogy ezer év múlva ittlesz-e még a Homo sapiens, 2 millió évvel tehát szinte biztosan nemszámolhatunk.
Az indonéziai Jáva szigetén élt a Homo soloensis („Solo-völgyiember”), aki a trópusi élethez alkalmazkodott. Szintén a maiIndonéziában – az aprócska Flores szigetén – az ősi emberek atörpévé válás folyamatán mentek keresztül. Az emberek akkor értékel először Florest, amikor a tengerszint rendkívül alacsony volt, és aszigetet könnyen meg lehetett közelíteni a szárazföldről. Mikor atenger ismét megemelkedett, néhányan ott rekedtek a szigeten,amely szegény volt erőforrásokban. Először a nagy emberek haltakmeg, akiknek sok élelemre volt szükségük. A kisebbeknek nagyobbesélyük volt a túlélésre. A nemzedékek során aztán Flores lakóitörpék lettek. Ez a sajátságos faj, amelyet a tudósok Homofloresiensis néven ismernek, legfeljebb 1 méteres magasságot és 25kilogrammos testsúlyt ért el. Képesek voltak viszont kőeszközökkészítésére, és alkalmanként még a szigeten élő elefántok közül issikerült elejteniük egyet-egyet – habár meg kell jegyeznünk, hogy azelefántok ugyancsak egy törpe növésű fajhoz tartoztak.2010-ben újabb elveszett testvérünk menekült meg a feledéstől,amikor a szibériai Gyenyiszova-barlangban ásató tudósok felfedeztekegy megkövesedett ujjpercet. A genetikai elemzés bebizonyította,hogy a csont egy eddig ismeretlen emberfaj egyedéé volt, amely aHomo denisova nevet kapta. Ki tudja, hány elveszett rokonunk vármég felfedezésre más barlangokban, más szigeteken és máséghajlatokon.Mialatt Európában és Ázsiában kifejlődtek ezek az emberek, KeletAfrikában sem állt meg az evolúció. Az emberiség bölcsője számos újfajt dajkált, mint például a Homo rudolfensis, vagyis „Rudolf-taviember”, a Homo ergaster, vagyis „dolgozó ember”, és végül a sajátfajunk, amelynek a szerénytelen Homo sapiens, azaz „gondolkodóember” nevet adtuk.
Néhány faj egyedei óriásira nőttek, mások törpék lettek. Egyesekfélelmetes vadászok voltak, mások szelíd gyűjtögetők. Voltak, akikegyetlen szigeten éltek, míg sokan egész kontinenseken rajzottakszét. De mindegyikük a Homo nemhez tartozott. Valamennyienemberi lények voltak.Elterjedt tévhit ezeknek a fajoknak leszármazási sorba rendezettelképzelése, valahogy úgy, hogy az ergaster nemzette az erectust, azerectus a Neander-völgyit, és a Neander-völgyiből fejlődtünk ki mi. Ezahhoz a téves következtetéshez vezet, hogy egy adott pillanatbanmindig csak egyetlen emberfaj élt a földön, és hogy a korábbi fajokpusztán önmagunk korábbi modelljei. A valóság ezzel szemben az,hogy úgy 2 millió évvel ezelőttől mintegy 10 ezer évvel ezelőttig avilág egyszerre több emberi faj otthona volt. Miért is ne? Ma is többróka-, medve- vagy disznófaj él. Száz évezreddel ezelőtt pediglegalább 6 különböző emberfaj járta a földet. Nem a többfajú múlt,hanem mostani egyediségünk az, ami furcsa – talán egyenesengyanús. Mint azt hamarosan meglátjuk, nekünk, sapienseknek jóokunk van elnyomni magunkban testvéreink emlékét.
A gondolkodás áraA számos különbség ellenére van néhány olyan jellemző, amiminden emberfajban közös. A legfontosabb, hogy az emberek agya atestméretükhöz viszonyítva sokkal nagyobb a többi állaténál. A 200köbcentiméter. A legkorábbi, 2,5 millió évvel ezelőtt élt emberek agyakörülbelül 600 köbcentiméteres volt. A modern sapiensé pedigátlagosan 1200-1400 köbcentiméteres. A Neander-völgyiek agyamég ennél is nagyobb volt.Azt hisszük, arra gondolni, vagy olyasmit megállapítani isfölösleges, hogy az evolúció során a nagyobb agyúak maradnakfenn. Annyira szerelmesek vagyunk önnön intelligenciánkba, hogy aztfeltételezzük, ha agyról van szó, minél nagyobb, annál jobb. Haazonban ez igaz lenne, akkor a macskafélék is kitermeltek volnamatematikai számításokra képes macskákat. Miért a Homo az állatokegyetlen neme, amelyik ilyen teljesítményű gondolkodógépetfejlesztett ki?Az a helyzet, hogy a gigantikus agy nem kevésbé gigantikusenergiákat von el a test többi részétől. Már cipelni sem könnyű, főleg,ha masszív koponya védi. Működtetni még nehezebb. A Homosapiens agya a testsúly 2-3 százalékát teszi ki, a test nyugalmihelyzetében azonban az energiafogyasztás 25 százalékáért felelős.Összehasonlításképpen, az emberszabású majmoknál ugyanez azarány csupán 8 százalék. Az ősi emberek kétféle árat is fizetteknagyméretű agyukért. Először is, több időt töltöttek élelemkereséssel.Másodszor: elcsökevényesedtek az izmaik. Ahogy egy kormány vonel pénzt a honvédelemtől, és csoportosítja át az oktatásba, úgycsoportosította át az ember az energiáit a bicepszéből a neuronjaiba.Nem valószínű, hogy a szavannán ez jó túlélési stratégia lenne. Acsimpánz vitát ugyan nem tud nyerni a Homo sapiensszel szemben,viszont olyan könnyedén tépi darabokra, akár egy rongybabát.Nagy agyunk ma már kifizetődik, mivel képesek vagyunk autót éspuskát gyártani, és így gyorsabban mozogni a csimpánznál, vagybiztonságos távolságból lelőni birkózás helyett. Az autó és a puska
azonban nagyon új jelenség. Az emberi idegrendszer 2 millió évenkeresztül csak nőtt és nőtt, de néhány kovakőkéstől és kihegyezettbottól eltekintve ennek nem sok látszatja volt. Akkor mi ösztönözte ahatalmas emberi agy evolúcióját ebben a 2 millió évben? Őszinténszólva, fogalmunk sincsen.Szintén egyedi emberi vonás, hogy felegyenesedve, két lábonjárunk. Így könnyebb zsákmány vagy ellenség után kutatva fürkésznia szavannát, és a karok, amelyek nem működnek közre ahelyváltoztatásban, használhatók egyéb célokra, például kődobálásravagy jeladásra. Minél több mindent tud csinálni a kéz, annálsikeresebb a tulajdonosa, így aztán az evolúciós nyomás hatásáraegyre nőtt az idegek és finommozgásra alkalmas izmokkoncentrációja a tenyérben és az ujjakban. Ennek eredményeként azember nagyon bonyolult műveleteket is képes elvégezni a kezével.Legfőképp képes kifinomult eszközöket készíteni és használni. Azeszközkészítés első bizonyítékai 2,5 millió évesek, és az eszközökelőállítása és használata az a kritérium, amelynek alapján azarcheológusok megkülönböztetik az ősi embereket a többi állattól.A felegyenesedett járásnak is megvan azonban a hátránya. Őseinkcsontváza évmilliókon keresztül egy négy lábon járó, aránylag kis fejűlénynek megfelelően fejlődött. A felegyenesedett tartáshoz valóalkalmazkodás nagy kihívás volt, különösen akkor, amikor a váznakaz extra méretű koponyát is meg kellett tartania. A kitágult látótérértés dolgos kézért az emberiség derékfájással és nyakmerevedésselfizetett.És a nők még valami egyébbel is. A felegyenesedett járáshozkeskenyebb csípő szükségeltetett, ezáltal a szülőcsatorna leszűkült –éppen akkor, amikor a csecsemők feje nőni kezdett. Az emberinőstények számára komoly fenyegetéssé vált, hogy belehalnak agyerekszülésbe. Azok a nők, akik korábban szülték meggyermeküket, amikor annak feje még viszonylag kicsi és rugalmasvolt, nagyobb eséllyel maradtak életben, és szülhettek még többutódot. A természetes kiválasztódás tehát a korai szülést részesítetteelőnyben. És valóban, az ember a többi állathoz képest koránszületik, akkor, amikor több létfontosságú szervrendszere mégmeglehetősen fejletlen. Egy csikó röviddel a születése után márképes ügetni; egy kismacska néhány hetes korában elhagyja az
anyját, hogy maga kutasson táplálék után. A csecsemők azonbanévekig magatehetetlenek, táplálásukról, védelmükről és nevelésükrőla szülőknek kell gondoskodniuk.Ez a tény nagyban hozzájárult mind az emberiség különlegesszociális adottságaihoz, mind egyedi szociális problémáihoz. Amagányos anyák, miközben a gyerekeikről is gondoskodniuk kellett,aligha lettek volna képesek maguk és ivadékaik számára is elegendőélelmet gyűjteni. A gyerekneveléshez a családtagok és szomszédokállandó segítségére is szükség volt. Egy egész törzs kellett, hogyfelneveljen egy embert. Az evolúció ezért azokat támogatta, akik erősszociális kötelékeket tudtak kialakítani. Ezenkívül, mivel az emberekfejletlenül születnek, sokkal nagyobb mértékben nevelhetők ésszocializálhatók, mint bármely más állat. A legtöbb emlős úgy kerülelő a méhből, mint a mázas agyagedény az égetőkemencéből – azátformálásukra tett minden kísérlet megsérti vagy akár össze is töriőket. Az emberek viszont úgy kerülnek ki a méhből, akár az olvadtüveg. Meglepően szabadon csavarhatók, nyújthatók és formálhatók.Ezért tudjuk ma a gyerekeinket kereszténynek vagy áborúpártinakvagybékeszeretőnek nevelni.Azt feltételezzük, hogy a nagyméretű agy, az eszközhasználat, akiváló tanulási képesség és az összetett szociális struktúra hatalmaselőnyt jelent. Magától értetődőnek tűnik, hogy ezek tették azemberiséget a legerősebb
Yuval Noah Harari a lehető legnagyobb témát választotta. Ha nem is egyetlen oldalon, de egyetlen kötetben ismerteti és elemzi nemcsak az emberi faj múltjának, hanem . hanem inkább a búza az embert, hiszen a homo sapiens azóta lakik házakban, mióta áttért a gabonatermelésre. Könyve egyik fejezetében átírja az amerikai .
